Keith Green

 

 

Katolikus krónikák

 

 

 

 

„Teljesen érthetővé akarom tenni, hogy sem én, sem senki más a „Last Days Szolgálatban”-ban nem támadni akarjuk a katolikusokat. S ha most Ti ezt az írást olvassátok, akarom, hogy tudjátok, szeretlek benneteket”

 

 

Bevezetés protestánsok számára

 

 

 

Soha nem fogadták el a katolicizmust a protestánsok és az evangéliumi egyházak úgy, mint most. Ez nem azt jelenti, hogy sokan katolikusokká válnak, hanem ma (először az egyház történelmében) minél több protestáns úgy fogadja a római katolikus egyházat, mint egyszerűen az egyik elfogadható keresztény felekezet. Közben örömteli kijelentések hangzanak el az egész világon, az ökumenikus összejöveteleken (főleg a karizmatikusok között).

Hiszem, hogy néhány kritikus kérdést muszáj feltenni, bár ezek nyugtalanítók lehetnek.

·        Vajon még mindig élnek-e a modern római katolikus egyházban azok az eretnekségek, amelyek a reformációt idézték elő? Vagy ezek a különbözőségek már elrendeződtek?

·        Vajon ma azokat az igei szempontokat, amelyek miatt több millió hivő mártírhalált szenvedett, ma már ne tekintsük lényegesnek?

Mielőbb tovább folytatnám, hadd mondjam, hogy én nem gyűlölöm a katolikusokat. Nagyon sok szeretetre méltó és jámbor katolikus barátom van. Ha ezt most például egyikük olvasná, mondom, szeretem őket.

Nem a katolikusokat akarom én most elítélni, hanem a katolikus egyházat (történelmét, dogmáit, teológiáját, hagyományait) a Biblia fénye alatt alaposan megvizsgálni. (1 János 4:1)

Nem mintha minden protestáns egyháznak, felekezetnek kifogástalan lenne a történelme és tanítása, hanem arról van szó, hogy soha, sehol nem tapasztaljuk, hogy ilyen nagy mértékben megtűrik az Igétől való altérést, mint a katolikus egyházban.

Már hallom a kiáltásokat: „Viszályt keltő”, „Szakadást okozó” és nagyon szomorkodik a szívem amiatt, hogy sokan így fognak vélekedni. De meg vagyok győződve, hogy nem kell félni az igazságtól, mert Jézus megígérte, hogy éppen  ez tesz bennünket szabaddá. (János 8:32) Nem támadni akarok, hanem megvizsgálni. (1. Thessalonika 5:21)

 

 

I Krónika

 

 

A Szent Eukarisztia

Az Istenség testének megevése

Közismerten: áldozás

 

Lehet, hogy kicsit furcsa, hogy ezzel kezdem a katolikus egyház dogmáinak a leleplezését. Azt hiszem, hogy első levélben máris a gyökérhez kell mennünk a dolgoknak. Mielőtt és a gyakorlatoknak az ágaihoz nyúlnánk.

A legtudatlanabb gyakorló katolikus is tudja, hogy misének a központja a szent eukarisztia, vagy áldozás. Az eukarisztia szó a görögből származik, és azt jelenti: hálaadás. Az evangéliumokban az utolsó vacsoránál a biblia azt mondja: „hálát adott” (Lukács 22:19).

És így ez a szóhasználat elterjedt az ősi katolikus egyházban, mint az úrvacsorának a helyes megnevezése. Ma már inkább az elemekre utalnak ezzel a kifejezéssel. Főleg az ostyára, bár a szertartást is így nevezik.

Miért kell annyi erőt és időt pazarolni ennek a megmagyarázására? Mert ha egy egyház tagja vagy, szinte biztos részt vettél már úrvacsorán. Miért kell akkor ebből ilyen nagy ügyet csinálni? Mi ennek a jelentősége, ha a katolikusok és a protestánsok egyaránt ezt gyakorolják? Igen ám de a közös megnevezésen túl már nincs hasonlósága a katolikus és evangéliumi egyházak közötti úrvacsorai gyakorlatnak.

 

 

Transzszubsztanció (Átlényegülés)

 

 

Ez a hosszú szó magában foglalja egy teológiai állításnak és egy dogmának a nevét, amelyből a legelképesztőbb hitalapok és gyakorlatok származnak, amit keresztény vallás név alatt tanítottak az embereknek. Csak kevesen tudják, mit tanít a római katolikus egyház erről a témáról. Meg vagyok győződve, hogy még kevesebb katolikus jön rá, hogy miben vesz részt.

Gyerekkoruktól csak azt hallották a katolikusok: „ez Jézus Krisztusnak a teste”, amikor a pap az ostyát a nyelvükre helyezte. Ahogyan felnőttek természetesnek vélték és soha nem merült fel a kérdés számukra, hogy ténylegesen Krisztusnak a húsát, lelkét, szellemét, csontjait rágják a szájukban. Talán nehéz neked elhinni, de pontosan ezt jelenti az átlényegülés. A római katolikus egyház azt tanítja híveinek, hogy a kenyér és a bor, amit a misén használnak, fizikailag és lényegileg változik át Jézus Krisztusnak az igazi vérévé és testévé, miután a pap megáldja a liturgia alatt.

Ha ez megdöbbentően hangzik: ez csak a kezdet, mert a beleértések és gyakorlati tanulságai még inkább döbbenetesek. Például a katolikus egyház, azt tanítja, mivel csak az ő papjai kapták a hatalmat Istentől (Pétertől, az első pápától) örökítve, hogy megáldásukkal az elemeket (a kenyeret és a bort) Jézusnak a valódi testévé és vérévé változtassák át, hogy így a katolikus egyház az egyetlen, ahol Jézus Krisztus fizikailag lakik most is. 

Hadd idézzek egy levélből, amit egy katolikus hívő írt egy nőtestvéremnek: „Több kötetre lenne szükség ahhoz, hogy megmagyarázzuk a katolikus egyházat. De alapvetően ezt az egyházat az Úr Jézus alapította, amikor még itt volt a földön. Ez az egyetlen egyház, amit az Úr Jézus alapított meg. Az egyházuknak az a legnagyobb előnye, hogy Jézus Krisztus jelen van köztünk az eukarisztiában. Ő ténylegesen itt van testben, lelkében és istenségében. Ő az Isten, és mindenhatóságában mindenre képes, amit csak akar. És Ő eldöntötte, hogy a világ végezetéig marad velünk az ostya formájában, az oltári szentségben.” Ha azt gondolnád, hogy ez egy személyes vélekedése egy kissé tudatlanabb katolikus hivőnek, akkor kérlek, olvasd tovább, mert ez nem csupán a katolikus egyház hivatalos tanítása, de a vissza nem fordítható (irrevezibilis) dogmája szerint, aki nem fogadja el ezeket teljes egészében az átkozott és mindörökre elkárhozott.

 

 

A Tridenti Zsinat

 

 

A XV. Században történő reformáció következtében a római katolikus egyház hierarchiája összegyűjtötte a teológusait és három évtizeden, keresztül elkészítették az átlényegüléssel kapcsolatos dogmát. Ez az okmány a mai napig is a római katolikus egyház alapvető doktrínája.

A II. Vatikáni Zsinaton, mely 1962-ben kezdődött, XXIII. János pápa kijelentette: „Teljes egészében elfogadom mindazt, amit a Tridenti Zsinat elhatározott és kijelentett.” Mit jelentett ki a Tridenti Zsinat? Néhány rész most következik belőle:

I. Kánon: Ha valaki megtagadja, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak a testét, vérét, együtt a lelkével és istenségével és így a teljes Krisztust ténylegesen, igazán és lényegesen magában tartalmazza a felettébb szent eukarisztia szentség: aki azt mondja, hogy Ő csak jelképesen vagy elvontan van benne: legyen átkozott!

VI. Kánon: Ha valaki azt vallja, hogy Krisztust, Isten egyszülött Fiát nem szabad imádni a szent szakramentumban, az ekurasztia szentségben, nem szabad nyíltan imádni Őt az oltári szentségben (latriában), jámbor felvonulásban, a dicséretre méltó és egyetemes szent egyház hagyományai szerint, és hogy nem szabad nyilvánosan a nép elé tenni, mint imádni valót, és az imádóit így bálványimádóknak tekinti: legyen átkozott!

 

 

Az ostyaimádat

 

 

„Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fent az égben vagy amelyek alant a földön vannak… Ne imádd, és ne tiszteld azokat!” (2 Mózes 20:3-4).

Az Isten szellem, és aki Őt imádja, Szellemben és igazságban imádja” (János 4:24). A VI. Kánonban latriáról van szó. Ez nem csak egy régi szokás, hanem minden misén ma is gyakorolják. Miután a kenyér (állítólag) átváltozik Krisztussá a pap által, akkor a monstranciába vagy szentségtartóba teszik. Ez előtt a monstrancia előtt a katolikus hivőnek le kell borulni és imádni a kis ostyát, mint Istent. Néha felvonulnak és teljes jámborsággal, és tisztességgel dicséretet adnak a kenyérdarabnak. És a mise után mi is van? Visszaváltozik kenyérré? Sajnos nem. Legalábbis a VI. Kánon szerint ma is test marad. Ez nem csak egy 400 éves okmányban szerepel, de ma is ez a gyakorlat. A hivatalos Katolikus Előkészítő könyvben (1978-ban íródott) ezt írták: „Jézus Krisztus testének a létezése nem szűnik meg a mise végén, hanem amennyire megmarad a kenyér és a bor a mise befejeztével, annyira a teste is megmarad.” Sőt. Minden katolikus templomban néhány darab ostyát megtartanak. Ezekben Jézus fizikálisan is valósággal jelen van addig, amíg a kenyér látható formában van. Azért látogatják a templomot a katolikus hívek minél gyakrabban, hogy a hálájukat és imádatukat fejezzék ki, és Tőle (az ostyától) segítséget kérjenek. Vagyis: Ő (az ostya) legyen életük központja.

 

 

Katolikus egyház vélekedése a Bibliáról

 

 

A katolikus egyház dogmája szerint az egyház hagyományának ugyanannyi tekintélye van, mint a Bibliának. A Tridenti Zsinaton jelentették ezt ki, mint hitalapot. A mai katolikus egyház véleményére vonatkozóan megint idézek az Előkészítő könyvből:”… általában az igemagyarázattal azok foglalkoznak, akik erre bizonyos képzésben részesültek, és következtetésükben tudják, hogy nincsen olyan ige magyarázat, amely ellentmond azoknak az  igazságoknak, amit a „tévedhetetlen” állandóan tanít. (Amelyek ellentmondanak, azok nem lehetnek igazak.)” Aki csak gondolkozik egy kicsit, rögtön megláthatja, hogy ilyen felfogással könnyen manipulálhatják a Bibliát, hogy azt jelentse, amit akarnak. Ugyanez történik a többi kultusznál is. Nagy tévedéseknek vagyunk kitéve. Ha megvizsgáljuk a bibliát a lelki vezetőnk tanításai alapján ahelyett, hogy megvizsgálnánk a lelki vezetőnket a Biblia tanítása alapján.

 

 

A Katolikus egyház tanítása a Biblia fényében.

 

 

A katolikus egyház a következő igéket használja alapul annak bizonyítására, hogy Jézus azt magyarázza meg, hogy szó szerint Ő ajánlja a testét az embereknek, hogy örökéletet nyerjenek azáltal, hogy fizikálisan Őt megeszik. Ha nem csak ezt a két verset olvasnánk, de az egész beszédet (János 6:27-71), akkor világos lenne , hogy Jézus nem fizikai, hanem szellemi ételről és italról beszél. Azért eszünk ételt, hogy éhségünket elégítsük ki. A 35. versben azt mondja nekünk Jézus: „Az  aki én bennem hisz, meg nem szomjúhozik soha.” Tehát inni az nem más, mint hinni Jézus Krisztusban. (János 4:13-14). Nem mondja senki, hogy az örökélet az Ő testének evésére és az Ő vérének ivására alapította volna, mert a 63. versben azt mondja: „A szellem az, ami életet ad, és a test nem használ semmit. A beszédek, amelyeket én szólok néktek szellem és élet!” Tehát itt Jézus világosan megmondja nekünk, hogy mit együnk és mit igyunk. (Máté 4:4, 26:8-29) „Ez az én testem, ez az én vérem.”

A katolikusok egész vallási rendszerüket erre a két versre alapítják. Hajthatatlanul állítják, hogy itt Jézus kimondja az első papi áldást, amely misztikusan átváltoztatta a kenyeret és a bort testévé és vérévé. Ennek teljes abszurdumát könnyű meglátni, mert Ő szó szerint ott volt teljes egészében közöttünk és nem lehetett, hogy Őt akkor megegyék. Még az evés és ivás után is ott maradt. Nem tűnt el közben és nem változtatta át magát kenyérré és borrá. Ha közelebbről megvizsgáljuk szavait, nem lehet megtagadni, hogy elvont értelemben szólt. Jézus nem mondja: „tauto gignetai” azaz ez testemmé vált, hanem : „touti esti” azaz, ez az én testem, vagy ez képviseli , reprezentálja, jelképezi az én testemet. Mint ahogy egy fényképről azt mondjuk, hogy ez én vagyok, de ez alatt azt értjük, hogy reprezentál, képvisel engem.

Nyilvánvaló, hogy Jézus nem szó szerint értette ezt, hanem jelképesen beszélt. Nem Ő volt az első a Bibliában, aki egy pohárról jelképesen azt mondta: vér. Egyszer Dávid barátai hallották, hogy nagyon kíván vizet inni Betlehem kútjából. A nagy veszély ellenére a hősök átmentek a filiszteusok táborán és elhozták Dávidnak a vizet. Mikor Dávid megtudta, hogy a hősök életüket kockáztatták, nem itta meg a vizet, hanem így szólt „Hiszen azoknak az embereknek vére ez, akik életüket kockáztatták” (2 Sám 23:17) Az evangélium ugyanilyen jelképes nyelvezettel találkozunk. Jézus azt mondja magáról, hogy Ő az ajtó, a szőlőtő, a gyökér, a világosság, a kőszikla, a fényes hajnalcsillag és a kenyér. Olyan egyszerű nyelvezettel íródott, ez az igeszakasz, hogy az úrvacsorát az emlékeztetés céljából gyakorolja és nem egy szószerinti áldozásként. „Ezt cselekedjétek az emlékezetemre.” (Lukács 22:19)

 

 

Honnan származott ez a gyakorlat?

 

 

Mint számos más gyakorlata a katolikus egyháznak, az átlényegülés tana is a pogány vallásokból származik. Egyiptomi, közép-keleti és dél-amerikai vallásokban szerepel ez a gyakorlat. Amikor a spanyol misszionáriusok az Új világba mentek, csodálkoztak azon, hogy amikor a egy vallási szertartást láttak az indiánok között, a papok szétosztottak egy lisztből készült bálványt és megetették a néppel azt mondván nekik, hogy ez az Istenség volt.

 

Akkor miért tanítják ezt?

 

Mielőtt befejezném az első krónikát, ezt a kérdést teszem fel: miért van szüksége a katolikus egyháznak ilyen doktrínára?

Miért gondolják, hogy fizikálisan egyék Őt? Ennek a doktrínának a megértése és gyakorlati következtetése lényegesen rosszabb, mint maga a tanítás. A következő krónikában megvizsgáljuk az átlényegülés dogmáját, történetét, gyakorlatát és valódi jelentését.